Nos rövid szünet után újból a lovak közé csapunk, stb.
Volt szerencsém mintegy önjelölt megasztár zsűritagként végighallgatni a jövendő zenész és főképp énekes-felhozatalát. Nagyjából ez a két suli van az akadémián kívül (Benczúr,Kőbánya), ahova összegyűlik az, aki számít, v számítani akar. (Összefújja a szél a szemetet, mondja a szép régi mondás)
A Benczúrban a Lakatos Ági fémjelezte jazz-ballada éneklés dívik, Diana Krall és Joni Mitchell fanklubbokba tömörülnek a nebulók, Kőbánya pedig szemlátomást a funky-feldolgozás-zenekarok utánpótlásbázisa. Itt Babos Gyuszi, Póka Egon és egyéb magyar szupersztárok osztják az észt. Már persze abból is annyit, ami nekik jutott. És ami abból maradt a hányatott pályafutás delén már túlhaladva.
Vannak jó torkú lányok (ezt régen még mentegetőzés nélkül leírhattam volna, ma meg.. ) és két énekesnő is megmutatja, hogy nagyon tud, Veress Mónika (alias Nika!! ha emlékszik még valaki) és a másik koncerten meg Bujdosó Eszter oltja a népet, és küldi el Rúzsa Magdit gyufáért.
Nikára kitérek külön, mert bámulatos módon ő 12-13 évesen kezdte a pályát egy gyerek-pop-lemezzel (Jó buli a nyár c. sláger betölt a winampba), és aztán valahogyan nem a celeb világban próbált lehorgonyozni, vagy színésznői babérokra törni, hanem úgy döntött, hogy megtanul énekelni. Ilyen is van, és az is meglepő, hogy ilyen tudású embereket nem futtat senki. Ahogy annó Virág is fantasztikus hangjával Zalatnay vokálozás és mendei Prince-diszkóhakni között evickélt.
Mondjuk a zenekarok nem igazán tetszenek, egyrészt összesen egy vagy két saját szám hangzik el, emellett pedig a jazz koncerten a diákokból álló kísérőzenekar elég vérszegény, kőbányán meg mindenki harmincéves fusion számokat játszik, vagy borzalmas funky remixeket, a my funny valentinetól az operett-mixig 7/8-ban. Dobosok mindent szétcsapnak, mintha őket kísérné a zenekar, pedig ez fordítva van elvileg, valakinek egyszer az összes dobost be kéne gyűjteni, és elküldeni egy két hetes turnusra az idegenlégióba..
Persze azért vannak üdítő kivételek, csak a tendencia lehangoló, mert nem a zenészi képességek hiányoznak, hanem valami a fejben, amit ugye a tanárnak kéne átadni, de ezt már többször nem hangsúlyozom :)
Tehát a vizsgahakni remekül sikerült, az ötöst beírtuk az indexbe, nincs más hátra, mint felkészülni a való világra, a maffiózó vendéglátókkal való alkudozásra, az egy próbával előadott koncertekre, a fellépés közben tévén meccset néző dobosokra, a befüvezett hangosítókra, és a többire.
És arra, hogy majd egyszer, amikor épp egy fellépés közepén játszanak egy Stevie Wonder számot, akkor hirtelen bevillan valami, hogy miről is szólna ez az *egész* és mi az a leküzdhetetlen távolság, amire vannak tőle. Hogy mi is az, Zenélni.
És aznap este a pultos furán fogja felhúzni a szemöldökét, hogy megszokott kettő helyett öt jégert ivott meg a zongorista.
cheap designer bags 2012 fashion cool
cheap designer handbags The latest trends
nike shox r4 It's really good time to have
super street Really different
mario shoes New Year's popularity
air max tn buy new Stylish
cheap puma shoes Latest model and cheap
cheap gucci shoes shoes online shopping
gucci shoes cheap gucci online store
louis vuitton handbags outlet I totally love this article
air max 90 you would look different in crowed
válasz »