Hol köt ki az ember egy friss koratavaszi hétfő estén, ha nem a Jazz Gardenben? Ahol a csillagokat nem csak látni, hanem hallani is lehet. Legalábbis ez a reklámszöveg. :) Finom Leffe, és minden ami kell a lazításhoz.
Mantraszerű zongoraszólók ifjabb SZLB-től, aztán később megérkezik maga SZLB, szokásos fenomenális haute couture szettjében: bézból sapka, kopott zakó alatt rózsaszín kínai póló, farmer és lerobbant adihas surranó. Aztán megjön a stáb, kiderül, most maga a doyen fog játszani egy számot, le is rakják a mikrofont a színpad közepére. Béci bá közli, hogy azt kérték, hogy olyan cigányosan játsszon, tehát cigányosan fog, hogy world music legyen. LPK-nak megsúgja, hogy egy akkord lesz, ezt csak mi halljuk, mert a dob mellett ülünk, a dobos pedig a következő infót kapja: tremoló, aztán tempó. Ebből az információhalmazból születik meg végülis majd 15 perc zene, ami a cimbalom-soundtól a free jazzig terjed, bár inkább csak imitatíve, ahogy azt a magyar jazzerektől megszoktuk.
De akkor is, mégiscsak odatapad a fülem, a figyelmem, tud valamit az öreg. Becsukom a szemem, és egész másképp hallani mindent, mintha látnám a kezet, amint épp rajzolja a festményt, eszembe jut a legutóbbi OCÁ-koncert, ott amíg be nem csuktam a szemem, nem hallottam a zongorát, csak utána. Fura.
Aztán játszanak még egyet, ha már belejöttek, aztán taps, tőlünk még kérik a kilépőt, és vége.

(SZLB=Szakcsi Lakatos Béla
LPK=Lakatos Pecek Krisztián
OCÁ=Oláh Cumó Árpád)