lehetne tétlenség is, de nem, téltelenség. Igaz, állítólag nemsokára vége lesz, elborít mindent a pihe-puha hótakaró, lehet szánkózni, hóembert építeni, ésatöbbi. Három napig. De annyi ugye pont elég is.
Azért jó a belvárosban sétálni, mert ha esetlegesen fellövik a viharjelző rakétákat, és lógó orral hazaindulunk, még akkor is jöhet szembe Lagzi Lajcsi kifelé jövet a New York kávéházból. Hogy fért be egy Suzukiba vajon?
Apropó New York. Szóval azért nem adja ki a lemezünk a Giant Step, mert azt mondják, már nem foglalkoznak kiadással, a lemezipar helyzete 'terrible'. De fellépés-szervezésben segítenek, gondolom nyújorki helyekre gondolnak, nekem például az is nagy segítség lenne, ha ékes angolsággal letelfonálnának egy-egy magyar helyre, hogy akkor most tessék legurítani a bársonyszőnyeget a Silence Factorynak. Milyen penészes a Filter.. Szokott vendéglátóhelyeken Ántsz ellenőrzés lenni néha? Lehet, hogy a National Geographic érkezik majd előbb ismeretlen gomba-mutációkat kutatva.
Tudom, persze, sokszor kellene írnom, keveset. És akkor minden nap szépen egy bekezdésnyit elfogyaszthatnátok eme szellemi táplálékból a kakaó mellé, vagy az esti sör mellé.
Nemsokára irodát nyitok, hakni-tanácsadással fogok foglalkozni, szimplán hívjatok csak hakni-dokinak. Lesz egy emeltdíjas telefonszám, 1-555-HAKNI amin aztán minden kérdésre válaszolok. Eddigi csúcs-vendéglátós-maffiózó figurával való tárgyalás után döntöttem el ezt. Ő hívott fel, hogy bárzongoristát keres, éppenséggel megfontolandó, gondoltam, a személyes találkozón egyrészt már a feje baromira nem tetszett, másrészt ezt figyeljétek: Azt akarta, hogy vigyem oda a zongorámat. Nem ám holmi szintetizátort, a szép kis pianínómat hagyjam ott a vendéglőjében. "És ha beválik a dolog.." stb. Gondolataim elkalandoztak. Ja, és óránként 800 forintra gondolt. Én meg kétezerre, elgondoltunk egymás mellett, nem volt fizikai kontaktus. Futólépésben távoztam, kíváncsi vagyok, ki fogja odaszállítatni végül a zongoráját, és krumplisütő órabérért andalítóan játszani az elmegyek, elmegyeket.
Rövid vendéglátós-szótár kezdő haknistáknak, zenészpalántáknak:
"Mióta létezik a zenekar?" = "Mit keresel itt kisöcsi?"
"Akkor majd odaadom a főnöknek a cédét" = "Vissza se gyere"
"Akkor majd meghallgatom a cédét" = "Nem hallgatom meg a cédét"
"Meghallgattam a cédét" = "Nem hallgattam meg a cédét, de úgysincs másik zenekar"
"Elektronikus zene?" = "?"
"Nem a pénz számít" = "A pénz számít"
"Nem szólunk bele, hogy mit játszatok" = "Mi mondjuk meg mit játszatok."
"50 vendéget kellene lehozni" = "50 vendéget kellene lehozni"
"Majd hirdetjük mindenfelé" = "De innék már egy sört, csak még nem húztál haza. "
"Majd, ha mindkettőnknek beválik a dolog" = "Ha tényleg olyan hülye vagy, hogy ennyi pénzért belemész"
"Külföldi kapcsolatok is vannak" = "Thai csajok, stb."
stb. szépen majd bővítjük az értelmező kéziszótárat, esetleg csinálunk wikit.
Tehát aki egyszer az aranytojást tojó milkatehén tőgyét megragadta, az kapaszkodjék belé két marokkal, el ne engedje, akárhogy is himbálózik az állatja, végül pedig: "Az is bolond, ki poétává lesz Magyarországon."
Together with the guest Office 2007 Key account, you're unable to put in Download Office 2007 any software program too as Microsoft Office 2010 hardware, modify settings, or Download Office 2010 make a suitable password. When Office 2010 Key it comes to the cause Microsoft Office 2010 Download that guest account permits an Windows 7 individual to log on to another Microsoft Windows 7 network, appear at the Win 7 World wide web, Download Windows 7 as well as Buy Windows 7 even close to, it really is very best Microsoft office 2011 according to disable all your Office 2007 guest akun only when it's not in Microsoft Office 2007 use. Following studying madness related Office 2007 Download having a guest account, it can be Office 2007 Professional possible to understand it is not possible for MS Office 2007 to bypass the Win seven buy microsoft office 2007 more than your current guest Microsoft Office 2007 Professional account. Even so, you could possibly purchase microsoft office 2007 bypass it, with Office 2010 a good solid secure and also effective MS Office 2010 tool that you simply really should reset your Office 2010 Download. It's going to let Office 2010 Professional you bypass your lost private information buy microsoft office 2010 in less than five minutes.
válasz »