"Soha ne higyj egy djnek, aki nem tud táncolni"
Ez a mai tanulság, mégpedig a fantasztikus Elektronic Beats magazin jóvoltából, ami inkább hasonlított egy Playboyra, amiből kihagyták a csajokat, mint zenei magazinra. Mondjuk tény, hogy ingyen volt, de jól mutatja az irányvonalat az újságban 10 oldalon keresztül terjengő, Prágát étteremről-étteremre bemutató rész és az utána következő lemezkritikák 8*3 szavas terjedelme közti különbség? Ez a mondatba belezavarodt.
Csomószor gondolkodom Magyarországon, most épp arra gondoltam, hogy nem vagyunk elég nyugaton ahhoz, hogy legyen pénzünk, de nem vagyunk elég keleten sem, hogy legyen spiritualitásunk. (vagy hogy mondjam szépen, értitek)
Viszont választhatunk, hogy a két egyik sem közül melyiket (nem) választjuk.
(Erre a mondatra (is) büszke vagyok. :)
Szóval az újságból úgy tűnt, hogy jódolgukban kint tényleg nagyon unatkoznak az emberek, és ebből az unalomból születik egy teljesen önkényes világ, zenével, divattal, stílussal, mindennel ami kell, és ez folyton változik, véletlenszerűen, ez a Trend, és ez nem lenne baj, a baj, hogy itt, kétezer kilométerre ezt a trendet birkaként követjük, anélkül, hogy meg lenne hozzá a környezet, a scene, a valóságalap. Itt ugye nincsenek menő klubok huszasával minden városban, ahova le is járnak a fiatalok, nincsenek eredeti zenekarok, nincs pénz ízlésre, műveltségre, stb.
De mi is nagyon szeretnénk, ha lenne ilyesmi, és ezért csinálunk britpop zenekart magyarként (vö. Fekete Pákó), meg wan2 újságot, ganxsta hiphop (harlem vs. nyócmegatizenhárom) stb.
És ma még volt szerencsém meghallani egy blues számot, ami gyakorlatilag hangról-hangra megegyezett gyermekkorom Takáts Tamás DBB-jének slágerével, aminek most nem jut eszembe a címe, de van benne egy olyan rész, hogy
"Elindult a vonat, utazik az állomás, gyere velem Baby, úgysem jön már senki más", szal tudjátok.
A rohadt szemét amcsik meg úgy lelopták a mi eredeti, őshonos hungaro-bluesunkat, még a gitárszóló is majd hangról-hangra ugyanaz volt. Döbbenet, mik vannak a mai világban.. :)
"Annyi remekművet létrehoztam volna, ha nincs ez az állandó létbizonytalanság. Viszont ez az egyetlen dolog, amiről írni érdemes."
Coach Factory Outlet Store
Coach Outlet Stores Online
Coach Outlet Online
www.louisvuitton.com
Coach Factory Outlet Online
Louis Vuitton Outlet
Coach Outlet Online Store
Coach Outlet Bags
Coach Online Outlet Store
Coach Bags Outlet
Coach Outlet
Louis Vuitton Bags
Louis Vuitton Outlet
Louis Vuitton Bags
Coach Outlet Store Online
Louis Vuitton Handbags
Coach Bags
Chanel Bags
Coach Factory Outlet
Coach Factory Outlet
Coach Outlet Store Online
Louis Vuitton Handbags
Coach Factory Store
Coach Factory Outlet Online
Chanel Bags
www.louisvuitton.com
Coach Factory Online
Coach Outlet
Coach Outlet Store Online
Chanel Outlet Online
Burberry Scarf
Louis Vuitton Outlet
Coach Online Store
Louis Vuitton
Coach Factory Outlet Store
Coach Purses Outlet Online
Coach Handbags Outlet
Coach Outlet Store Online
Louis Vuitton
Coach Factory Outlet
Coach Handbag Outlet
Chanel Outlet Store Online
Cheap Louis Vuitton
Coach Factory Outlet Online
Coach Bags
Coco Chanel Bags
Coach Outlets
Coach Outlet Online
Coach Factory Outlet
Coach Outlet Online
Coach Factory Store Online
Coach Outlet
www.louisvuitton.com
Cheap Louis Vuitton Bags
Coach Factory Outlet
Coach Bag
Coach Factory
Coach Outlet Store Online
Coach Outlet Store
Louis Vuitton Bag
Coach Outlet Handbags
Louis Vuitton Purses
Coach Factory Outlet Online
Coach Factory Outlet Online
Coach Factory
Coach Purse Outlet
Coach Outlet Online
Chanel Handbags
Coach Online Factory Store
Louis Vuitton Outlet
Louis Vuitton Bags
Coach Outlet Store Online
Coach Purses Outlet
LV Bags
Chanel Bags
Coach Outlet Purses
Coach Store Online
Coach Online Factory Store
Coco Chanel Handbags
Coach Factory Store Online
Louis Vuitton Handbags
Louis Vuitton Bags
Coach Online Outlet Store
Coach Handbags
Coach Purse Outlet Online
Coach Outlet Online Store
Coach Outlet Online
Coach Factory Online
Coach Factory Outlet Store Online
Coach Purses
Coach Outlet Store
Coach Outlet Store
Coach Outlet Store Online
Louis Vuitton
Coach Factory Online
Burberry Outlet
Coach Factory Store Online
Coach Purse Outlet
Coach Purses Outlet
Coach Purse
Coach Outlet
Coach Outlet Online
Coach Outlet Stores
Coach Factory Outlet Store
Chanel Outlet Store
Louis Vuitton Purses
Louis Vuitton
Louis Vuitton Handbags
Louis Vuitton
Louis Vuitton Purses
Coach Outlet Store Online
Coach Outlet
Louis Vuitton
Coach Outlet Stores Online
Coach Store Online
Authentic Louis Vuitton Handbags
Louis Vuitton Bags
Louis Vuitton Outlet
Louis Vuitton Sunglasses
Coach Factory Handbag Outlet Store
Coach Online Outlet Store
Coach Store Online
Coach Factory Outlet Online
Coach Factory Outlet Online
Coach Factory Outlet Online
Chanel Outlet
Coach Outlet Online
Coach Handbags Factory Outlet
Louis Vuitton USA
Coach Outlets
Louis Vuitton Handbags
Coach Factory Outlet
Louis Vuitton Bags
Louis Vuitton
Burberry Outlet
Cheap Coach Bags
Coach Handbags Outlet
Coach Factory Online Sale
Louis Vuitton Outlet
Louis Vuitton Outlet Online
Coach Handbags
Coach Factory Store
Coach Outlet
válasz »