Nos, első tv-s szereplésünk túlélve, igazából kicsit izgultam, sőt jobban izgultam, mint a színpadon. Ott ugye az ember olyasmit csinál, amit amúgyis szokott, nagy baj nem lehet, ha meg mégis, akkor még mindig lehet változtatni, hisz a közönség látszik, a reakciók (heveny fütty, hazamenetel) feljutnak.

Azonban a tévé az egy buta doboz, és csak annyiban voltam biztos, hogy kócos vagyok, és hogy Kori mellettem végig azon gondolkodik, hogy vajon hogy mutat majd a műsorban, mekkora a hasa, rendben-e a smink stb.

Az interjút amúgy a viva volt főszerkesztője csinálta, mintha a dolgok ilyen nagyon nehezen, és valószínűtlenül megugorható lépcsők mentén működnének, viszont ha az ember egyszer már fellépett a lépcsőre, akkor az vízszintes.

Következő alkalomra összeszámolom a myspace-es ismerőseink közül azokat a srácokat, akikről djzés közben készült fotó van feltéve, illetve azokat a csajokat, akiken az idei nyár divatnapszemüvege, a fél arcot kitakaró 60-as évek dizájn szemüveg látható.

Ma pedig, idén utoljára, koncert, csak nektek, gyertek, mert aztán a pillanat elröpül az örökkévalóságba.