Sőt, akár 200+ is lehetne. Valamikor, nem is oly rég, egy másik életemben (azaz blogomban) tettem egy olyan felelőtlen kijelentést, miszerint ha egyszer együttesem honlapja eléri a napi kétszáz látogatót, akkor egy fergeteges faltól-falig hányós bulit csapok. (ez akkor reménytelenül messzinek tűnt..) Most, hogy eljött a pillanat, természetesen visszakoznom kell.. :) Az úgy volt, hogy... :) Szóval az úgy volt, hogy az etalon Oláh Ibolya népszerűségét vettem alapul, miszerint ha annyian látogatnak engem, mint őt, akkor már én is sztárnak mondhatom magam. Persze azóta ő már 300-nál jár naponta, de ez végülis mindegy, mert legfeljebb egy-két héttel később járok ugyanott, a lényeg ugyanaz.
Persze csalás, mint minden, és mégsem az, mert Oláh Ibolya is csalás. Csak másképp. Tehát kvittek vagyunk, és megnyugodott a háborgó lelkiismeretem, jöhet a hányós buli.

"Soha ne higyj egy djnek, aki nem tud táncolni"

Ez a mai tanulság, mégpedig a fantasztikus Elektronic Beats magazin jóvoltából, ami inkább hasonlított egy Playboyra, amiből kihagyták a csajokat, mint zenei magazinra. Mondjuk tény, hogy ingyen volt, de jól mutatja az irányvonalat az újságban 10 oldalon keresztül terjengő, Prágát étteremről-étteremre bemutató rész és az utána következő lemezkritikák 8*3 szavas terjedelme közti különbség? Ez a mondatba belezavarodt.

Csomószor gondolkodom Magyarországon, most épp arra gondoltam, hogy nem vagyunk elég nyugaton ahhoz, hogy legyen pénzünk, de nem vagyunk elég keleten sem, hogy legyen spiritualitásunk. (vagy hogy mondjam szépen, értitek)
Viszont választhatunk, hogy a két egyik sem közül melyiket (nem) választjuk.
(Erre a mondatra (is) büszke vagyok. :)

Szóval az újságból úgy tűnt, hogy jódolgukban kint tényleg nagyon unatkoznak az emberek, és ebből az unalomból születik egy teljesen önkényes világ, zenével, divattal, stílussal, mindennel ami kell, és ez folyton változik, véletlenszerűen, ez a Trend, és ez nem lenne baj, a baj, hogy itt, kétezer kilométerre ezt a trendet birkaként követjük, anélkül, hogy meg lenne hozzá a környezet, a scene, a valóságalap. Itt ugye nincsenek menő klubok huszasával minden városban, ahova le is járnak a fiatalok, nincsenek eredeti zenekarok, nincs pénz ízlésre, műveltségre, stb.
De mi is nagyon szeretnénk, ha lenne ilyesmi, és ezért csinálunk britpop zenekart magyarként (vö. Fekete Pákó), meg wan2 újságot, ganxsta hiphop (harlem vs. nyócmegatizenhárom) stb.

És ma még volt szerencsém meghallani egy blues számot, ami gyakorlatilag hangról-hangra megegyezett gyermekkorom Takáts Tamás DBB-jének slágerével, aminek most nem jut eszembe a címe, de van benne egy olyan rész, hogy
"Elindult a vonat, utazik az állomás, gyere velem Baby, úgysem jön már senki más", szal tudjátok.
A rohadt szemét amcsik meg úgy lelopták a mi eredeti, őshonos hungaro-bluesunkat, még a gitárszóló is majd hangról-hangra ugyanaz volt. Döbbenet, mik vannak a mai világban.. :)

"Annyi remekművet létrehoztam volna, ha nincs ez az állandó létbizonytalanság. Viszont ez az egyetlen dolog, amiről írni érdemes."

Karcsi kazettával keltett kedves öcsém ma reggel.
Meglepődve tapasztaltam, hogy milyen összetett zenét nyomatnak, teljesen ki van dolgozva, bejátszások, beütések, minden ott van, a roland szinti dobprogramja szanaszét csavarva.
Volt tanáromat mindig a hideg rázta a cigányzenétől, mert nincs tempó, csak úgy csúszik mindenki a prímás után, na tessék, itt egy grooveos kiadás.
És szövegben sem marad el a populáris műfajok igényességétól, bár az énekhang azért határeset.. de tessék Kadlott Karcsit nyomatni :)

Megvilágosodás-hegyek kéremszépen. Megtudtam, mi az az Emo, illetve kiderült, hogy a valóságnak egy szelete, amit már korábban nagyjából magam is beazonosítottam,névvel, és külön egyéniséggel bír, mégpedig úgy hívják, emo. Úgy kezdődött, hogy egy csaj magyarázott valamit, s közbeszúrta, hogy tudjátok, olyan emos csaj volt, az a koponyás, masnis, dobókockás dizájn. Ez szöget ütött a fejembe, vajh' milyen stílus lehet ez, és végül a google képkereső és a wikipedia segítségével beazonosítottam a süsi törzsközönségét, a fél fejet eltakaró napszemüvegben operáló csajokat, és négyzetes szemüvegben érzékenyen pislogó srácokat. De nem csak szemüveg ugye, életérzés, talán ezek azok, akik a mi időnkben még alterosok voltak tarisznyával, most már több pénzük lett, úgyhogy futja fodrászra is.
mekkora duma: a kilencvenes években a zenét úgy hívták, hogy alternatív.
És voltunk fényfestéses-ufóleszállós izgalmakban is, majd teszek ki képet, mert az is készült házi fotóművészünk jóvoltából :)

visszatérve a hízó és fürdő-kúrából ismét rendelkezésre állok, sok tanulsággal lettem gazdagabb, melyek közül párat meg is szeretnék osztani:

Néhány belső tapasztalat a zenéről, amit most próbáltam leírni, de röhejesnek tűnik. Írjátok be mondjuk a wikibe hogy Ruah. De az is elég, ha csak a név hangzását ízlelitek. Vmi olyasmit jelent, mint a szellem, spirit, prana, stb. csak héber. Szóval két napja, ha zenét hallok, egy belső hang elkezdi mondogatni: Ruah.

Aztán kinyitottam egy benzinkútnál egy férfimagazint (najó, szóval előfizető vagyok.. ), nem a címlaplány miatt, hanem mert kíváncsi voltam, hogy milyen órát kellene hordanom, és beleakadtam az 51 dugás, amit nem érdemes kihagyni c. fejezetbe. Namost nagyrésze nem hozott túl sok újdonságot: Nyilvános helyen, kocsiban, fénymásolón a munkahelyen, stb, de egyen meghökkentem:
Képzeld el, hogy éppen gólt lősz a fifában, miközben barátnődet hátulról tolod.. Azaz számítógépes játék közben. Ezt nem is ragozom tovább.

A szilveszter közeleg, ami a primitívség kollektív ünnepe, nálunk már tegnap olyan petárdázás ment, pedig hát elég elhagyott kis utcában lakom. Petárdázás, ordibálás, bebaszás, tülkölés, konfettizés, igény. Amúgy bírom :)

És lassan megírom életem legMiles-osabb számát. Éljen!

Mint karácsony?

Gondolkodtam a minap, hogy a könyvesboltokat, jegyirodákat és egyéb kulturális intézményeket elég lenne karácsony előtt 1-2 hétre kinyitni a nagyközönség előtt, máskor úgyse törődik ezzel a kutya se.
A nagyobbik baj, de én már csak ilyen hisztis vagyok, a karácsonyi lemez, ami a boltokban megy. Azért mondom, hogy A KARÁCSONYI lemez, mert gyakorlatilag az idegbajt okozó számok mindegyiken megtalálhatóak:
Wham:Last Christmas,
Mariah Carey:All I want for Christmas is you,
John Lennon:So this is Christmas,
Paul McCartney:Simply having a wonderful christmas time,
Bing Crosby:White Christmas,
Frank Sinatra:Santa Claus is coming to town,
és még van néhány, ami nem ugrik be, de biztos tudjátok. A baj ugye az, hogy ezek némelyikét még szerettem is. De ha ettől lesz karácsonyi hangulat, akkor ettől..

Felmászott néhány elefánt, és teve a plafonomra, remélem nem fognak leesni, ezt ugye megértitek. Vannak madarak is, őket nem féltem.

És akkor most mindenki berakja az mp3 lejátszójába Methenytől a Letter From Home-ot, és átengedi magát az örök karácsonyi hangulatnak.

Nos, első tv-s szereplésünk túlélve, igazából kicsit izgultam, sőt jobban izgultam, mint a színpadon. Ott ugye az ember olyasmit csinál, amit amúgyis szokott, nagy baj nem lehet, ha meg mégis, akkor még mindig lehet változtatni, hisz a közönség látszik, a reakciók (heveny fütty, hazamenetel) feljutnak.

Azonban a tévé az egy buta doboz, és csak annyiban voltam biztos, hogy kócos vagyok, és hogy Kori mellettem végig azon gondolkodik, hogy vajon hogy mutat majd a műsorban, mekkora a hasa, rendben-e a smink stb.

Az interjút amúgy a viva volt főszerkesztője csinálta, mintha a dolgok ilyen nagyon nehezen, és valószínűtlenül megugorható lépcsők mentén működnének, viszont ha az ember egyszer már fellépett a lépcsőre, akkor az vízszintes.

Következő alkalomra összeszámolom a myspace-es ismerőseink közül azokat a srácokat, akikről djzés közben készült fotó van feltéve, illetve azokat a csajokat, akiken az idei nyár divatnapszemüvege, a fél arcot kitakaró 60-as évek dizájn szemüveg látható.

Ma pedig, idén utoljára, koncert, csak nektek, gyertek, mert aztán a pillanat elröpül az örökkévalóságba.

Megvilágosodtam mint Ganxta Zoli a matekórán.
Ma megtudtam, hogy én az alkímia száraz útján járok, ez rendben is van, bár a nedves út első hallásra jobbnak tűnik, de végülis belefér.
A száraz út az, amikor az ember mindenben meglátja az istenit, és mindent egyenként önmagával azonosít, a nedves meg amikor mindent elválaszt, s mindent megkülönböztet, mindent magától elkülönít.
Vannak, akik mindenfélét csinálnak, mindenbe belekezdenek, a sokféleségből építkeznek, és vannak, akik egy dologra állnak rá, és abban mélyednek el mind jobban. Na tessék mindenkinek eldönteni, nedves vagy száraz. Vagy félszáraz, mondjuk egy Kiskunsági Legalja Cuvée.

Kapcsolgattam a tévét, és véletlenül egy foci-magazinműsor ment vmelyik csatornán, ahol a vakfoci világbajnokságról volt szó. Kicsit ledöbbentem a dolgon, a döntőt természetesen Brazília és Argentína játszotta, de nem ám lányfocis sípcsontrugdosást tessék elképzelni, hanem védőkön átkígyózó cselsorozatot, kötényt, bokából kapus mellett elpöckölést, stb, a magyar bajnokságot jóval meghaladó megoldásokat, persze a kapusokon kívül mindenki sötét szemfedőben. Csak néztem, mint a moziban. És persze a nézőtér tele volt nézőkkel, akik szintén majdnem mind vakok voltak. Nem igazán vágtam, honnan tudják, ki lőtt gólt, vagy hogy mikor kell a bírót szidni, de óriási hangulat volt. A végén az egyik srác nyilatkozott arról, hogy milyen sokat dolgoztak a sikerért, és hogy még sokkal többet kell majd, stb.
Csak néztem, mint a moziban.

Ja, és az Argentínok nyertek, mert a brazil gyerek kihagyott egy büntetőt.

ha szemedbe nézek, stb..

Most volt először ilyen, és gondolom még majd lesz sok, de egy blogban olvastam vissza a dalszöveget, amit egykoron írtam. És ez valami furcsa érzés, valami szokatlan, de jó.
Jó a színpadon állni is, és fogadni a tapsot, vagy olvasni a kommentet a myspaceen, de ez valami kicsit más.

Még kb. 10 évvel ezelőtt egy Apukám világa rádióadásban (sic!) mondta a Csiszár, hogy ő gyerekkorában mindig a párna alól hallgatta a rádiót, mert a szülei nem engedték fennmaradni amikor a kedvenc műsora ment, és aztán amikor már neki volt műsora, felhívta egy csaj, hogy mindig a párna alá dugja a rádiót, és úgy hallgatja. Ennél többet azt hiszem nem is lehet elérni. :)