Nos, visszaszívok minden Magyarország fikázást, ennél még lehet sokkal rosszabb is. Ma az újság értesített arról, hogy a bécsi operabálba a belépőjegy cca. 10 millió forintnyi euróba kerül.
De valahol jogos. Az utóbbi időben elszaporodtak az újgazdagok, az ízlésficamos, kérkedő sehonnaiak, minden területre beszivárognak, pelyvaként a búza közé. Például az operabálba is, nem szégyellték kiizzadni az eddigi négymilliós jegyet, hónapokig koplaltak, csak azért, hogy egyszer az igazán méltókkal együtt mutatkozhassanak. Beszennyezték eme csodás ünnep makulátlan fényét. Ezért kénytelenek voltunk olyan díjat megállapítani, amit csak az tud kifizetni, aki tényleg egy ékkő társadalmunk koronáján.

"Húsz évig spóroltam, fizettem a törlesztőrészleteket, havi hetvenet, csakhogy eljussak az operabálba. De az őzszemkoktél kárpótolta minden erőfeszítésem, ahogy megszólalt a Strauss keringő.. "

Azt nagyon szeretem a myspace-ben, hogy a koncertemre meghívhatom pl. Björköt. Vagy a tíz éve elhunyt Jaco Pastoriust. És néha még válaszolnak is! (persze nemet szoktak írni..)

"Szervezzünk hadsereget a cigányokból, és támadjuk meg velük Erdélyt. Ha győznek, miénk Erdély, ha veszítenek, miénk Magyarország."

Szóval ez úgy volt, hogy szerénységem a hetedik kerületi Kertész utcai általános iskolában töltötte ifjú éveit. Akkoriban még nem úgy nézett ám ki a hetedik kerület mint most (nem mintha most kinézne valahogy), hanem kb. úgy, mint most a nyolcadik. A nyolcadik viszont nem nézett ki úgy mint a kilencedik, nincs minden mögött ilyen egyszerű logika, folytasd a sorozatot ugye. A főváros mint rulettkerék, amely tízévente fordul egyet, stb. absztrakt-szürreális metadráma. Lényegtelen.
Kertész utca, nos ez bevezeti az embert a való világba, olyannyira, hogy akár Dopeman oldalán is reppelhetnék az utca világáról. Zöld terület nem nagyon volt az egész kerületben, két tér esett hozzánk közel a maga pár négyzetméteres felületével, az Almássy tér, és a Klauzál tér. Az Almássyn volt egy remek mászójáték, de amúgy nem sok izgalmat tartogatott, a Klauzálon meg volt egy remek csúszdadomb, amit imádtam, meg volt egy focipálya is. A sulival mindig a Klauzálra mentünk, mert az volt közelebb, csak sajnos a focipályán mindig játszottak a helyi brazilok :) és ezért mi nem jutottunk fel a pályára, csak bánatos szemmel néztük a rácsok mögül.

Láttam tegnap az operabálról pár izgalmas képet, amint Kokó, meg ehhez hasonló remek emberek lepik el az Operaházat, és megy az értekezés arról, hogy ki hogy néz ki, hűledezünk a százezres belépők hallatán, stb. Elgondolkodom, hogy miért van az, hogy olyan emberek vannak a hírességi lista élén, akikről mindenkinek csak az jut eszébe, hogy gáz. Hogy miért nem azoknak jut a legnagyobb dicsőség, akik tényleg megérdemlik, hanem azoknak, akik magukat dicsőítik ezen a szűk körön belül. És leginkább az, hogy miért hagyjuk? Sőt, miért asszisztálunk hozzá? Mert lehetne ez az operabál egy tényleg remek esemény, ahol megünnepeljük azokat, akikre a leginkább büszkék vagyunk, akik a legtöbbet teszik az országért, és akkor nem lenne ellentüntetés sem zsíroskenyérrel a csöviktől.

És akkor bevillant, hogy ez pontosan az az érzés, mint amikor nyolcévesen ott álltam a Klauzál téri focipálya szélén, és néztem a cigányokat, ahogy fociznak a pályán, ahol mi szerettünk volna játszani. És akkor is egymásra néztünk, és akkor sem voltunk elég bátrak ahhoz, hogy bemenjünk, és elküldjük őket a fenébe.

Brian Emo, elírtam az előbb :)

jópersze, naiv voltam, azt hittem, azért, mert három dologból kettő rosszul sül el, a harmadik már nem sülhet el rosszul, dehát nem tabu ez sem, nem kivétel, beleesik a szórásba. De akkor, igéret szép szó, nem rinyálok többet, hogy igénytelenmagyarország ésatöbbi. Mert az egész azért van, mert mindenki csóró mint állat, és mellé még korlátolt is annyira, hogy csak az elkövetkezendő 20 másodpercet lássa, (mint az aranyhalak emlékezete) és hogy abban konkrétan hány dukát is fog a zsebébe vándorolni. Így aztán nem megy. Nem értek a kémiához nagyon, de az a szerveződés, amikor a molekulák közt nincs semmilyen kötés, az a gáz halmazállapot, ilyenkor mindenki csak magával van elfoglalva, aztán ha már valamit beadnak a közösbe, akkor jön a folyadék, és ha karjukat meg lábukat odaadják a szomszédnak (kémiatanárunk úgy magyarázta, hogy összedörgölik a csupasz fenekük - majd be is mutatta az első sorban ülő szerencsés lánnyal), akkor jön a szilárd. Persze a hőmérséklet is számít, jelenleg jelentem gáz halmazállapot uralkodik hazánk területén.
Mai zenehallgatási ajánlatunk Brian Eno, Steve Roach, és Robert Rich, bővebben a másik blogban, ami az előzetesen híreszteltekkel ellentétben a myspace-en lesz, egész pontosan itt
de angolul, ahogy írtam tegnap.
Tehát ambient zene, amit magyarra akár lassú zenének is lehetne fordítani, szívbetegeknek ideális. Amúgy nem vagyok szívbeteg, illetve a szívemnek semmi baja, valami globális és speciálisan személyes betegségem van, valamilyen létezési zavar. Talán egyszer majd többet tudok erről, addig is, további jó halmazállapotváltozást kívánok!

Mai témánk a magyar spam lesz, nekem mindenesetre nagyon tetszettek az első ilyen jellegű próbálkozások, kaptam pl. egy levelet megvan britney címmel Palotás Brigittától, amelyben britneypornó letöltésére ösztököl, különösen tetszett, hogy külön bekezdésben kérdezi, hogy mi van velem, régen látott, sok a meló? (némi gúnyos utalás is a felnőttkori kapcsolattartás színvonalára)
Nemsokára akkor várhatóak lesznek a "Kicsi a pöcsöd?", "Rakd meg a nőd rendesen", stb. témájú levelek, ami eddig csak angolban ment.

Második felvonásban pedig rögtön egy ajánlatot kértek tőlem, mégpedig 500.000 magán, és 100.000 céges email címre. Gondoltam visszaírom, hogy nem igazán akarom megvenni, csak engem töröljenek ki belőle..
Pedig nem lenne rossz biznissz, eleve már csak ha egy embernek tovább el tudom adni, minden email címre teszek tíz fillér hasznot, az máris egész jó. Vagy felírok mindenkit a Silence Factory hírlevélre, még jobb :) Mondjuk egy hírlevél elküldése eltartana egy hónapig.. Dehát elég egy koncert egy hónapban, amúgyis.

Amiért az a cím, hogy száj, az egyszerű. Megelégeltem egy újabb igénytelen zenész-epizód után azt a bevett gyakorlatot, hogy nem szólunk dolgokról, nem beszélünk, nem értesítünk, nem kommunikálunk, ahogy tetszik. Hogy egy másik zenekar írja be a vendégkönyvembe, hogy hát az van, hogy a szervezők közben elintéztek egy jobb bulit előző napra, nekünk meg szevasz. Ez így nem jó. Vagy, hogy megcseréljük a sorrendet, és mi leszünk később, és feleslegesen jövünk oda 3 órával hamarabb. Meg ilyenek. Szinte minden bulival kapcsolatban van valami igénytelen, előreláthatatlan, velejéig magyaros mozzanat. Lesz majd egy ilyen számom egyszer, magyaros mozzanat.
Tágabb értelemben pedig az lenne a fontos, hogy nyissátok ki a szátok szépen, és tiszteletben tartva a szó teremtő és pusztító erejét, emelkedjetek szólásra. Azért van.

Egy kis változás lesz, skizofrenizálódás várható részemről, mégpedig az, hogy a blog két részre fog válni, az egyik marad ilyen személyes-szokásos, a másik pedig zenéről fog szólni, inkább szakmai szemmel, mint személyes-szubjektívvel, és angolul lesz, hogy a sok myspace-es is felfogja, aki nem jutott el még odáig, hogy megtanuljon magyarul. Szóval érdemes lesz váltogatni a nyelvek között :)

két hete nem írtam, vagy legalább két hete, nos talán volt oka, vagy van. Orángután három szót írt fel a papírra, rejtélyes három latin szót, a diagnózist. (Orángután amúgy a háziorvosom, ez a megszorító intézkedések miatt lehet, először a közszolgákat váltják az emberszabású majmok, később a további kiadáscsökkentés indokolja a hüllőket, madarakat, bizonyos területeken pedig úgy tűnik, mintha már most is az ízeltlábúak ill. rágcsálók lennének túlsúlyban. ) Orángután amúgy kedélyes volt, megkérdezte, mit csinálok. Mondom zenész. Erre ő: drogozik? Hát, ennyit az előítéletekről.

"Hoztam egy kis nepáli haskát, szívgyógyszert, meg meszkalint." az idézet ugye gyermekkorom (ehem :) kedvenc alászinkronizált retek egeréből származik, nos, most van alkalmam kipróbálni a szívgyógyszer hatásait, lehet, attól képzeltem be, hogy a Werckmeister harmóniák végén az addig fekete-fehér film színesre váltott.

És még?
Cowboy Bebop, megnéztem pár nap alatt 19 részt, eléggé addiktív, és már most szomorúan konstatálom, hogy előbb-utóbb vége lesz, szemét sorozatgyártók, szemét sorozatok. Ennyivel jobb a cigi, vagy az alkohol, abból mindig vehetsz egy újat, ugye. Tehát tessék legalább Yoko Kanno-val megismerkedni.

Focit is néztem, egy fórumról megtudtam pl. válogatottunk alapemberének, Juhásznak az egyetlen előnye magassága, amivel eléri a nagymama legfelső polcon levő befőttjét is, míg egy másik játékos olyan falábú, hogy csapattársai öntözni szokták, hogy legalább árnyékot adjon a nagy melegben.

A többit meg, majd máskor.

lehetne tétlenség is, de nem, téltelenség. Igaz, állítólag nemsokára vége lesz, elborít mindent a pihe-puha hótakaró, lehet szánkózni, hóembert építeni, ésatöbbi. Három napig. De annyi ugye pont elég is.

Azért jó a belvárosban sétálni, mert ha esetlegesen fellövik a viharjelző rakétákat, és lógó orral hazaindulunk, még akkor is jöhet szembe Lagzi Lajcsi kifelé jövet a New York kávéházból. Hogy fért be egy Suzukiba vajon?

Apropó New York. Szóval azért nem adja ki a lemezünk a Giant Step, mert azt mondják, már nem foglalkoznak kiadással, a lemezipar helyzete 'terrible'. De fellépés-szervezésben segítenek, gondolom nyújorki helyekre gondolnak, nekem például az is nagy segítség lenne, ha ékes angolsággal letelfonálnának egy-egy magyar helyre, hogy akkor most tessék legurítani a bársonyszőnyeget a Silence Factorynak. Milyen penészes a Filter.. Szokott vendéglátóhelyeken Ántsz ellenőrzés lenni néha? Lehet, hogy a National Geographic érkezik majd előbb ismeretlen gomba-mutációkat kutatva.

Tudom, persze, sokszor kellene írnom, keveset. És akkor minden nap szépen egy bekezdésnyit elfogyaszthatnátok eme szellemi táplálékból a kakaó mellé, vagy az esti sör mellé.

Nemsokára irodát nyitok, hakni-tanácsadással fogok foglalkozni, szimplán hívjatok csak hakni-dokinak. Lesz egy emeltdíjas telefonszám, 1-555-HAKNI amin aztán minden kérdésre válaszolok. Eddigi csúcs-vendéglátós-maffiózó figurával való tárgyalás után döntöttem el ezt. Ő hívott fel, hogy bárzongoristát keres, éppenséggel megfontolandó, gondoltam, a személyes találkozón egyrészt már a feje baromira nem tetszett, másrészt ezt figyeljétek: Azt akarta, hogy vigyem oda a zongorámat. Nem ám holmi szintetizátort, a szép kis pianínómat hagyjam ott a vendéglőjében. "És ha beválik a dolog.." stb. Gondolataim elkalandoztak. Ja, és óránként 800 forintra gondolt. Én meg kétezerre, elgondoltunk egymás mellett, nem volt fizikai kontaktus. Futólépésben távoztam, kíváncsi vagyok, ki fogja odaszállítatni végül a zongoráját, és krumplisütő órabérért andalítóan játszani az elmegyek, elmegyeket.

Rövid vendéglátós-szótár kezdő haknistáknak, zenészpalántáknak:
"Mióta létezik a zenekar?" = "Mit keresel itt kisöcsi?"
"Akkor majd odaadom a főnöknek a cédét" = "Vissza se gyere"
"Akkor majd meghallgatom a cédét" = "Nem hallgatom meg a cédét"
"Meghallgattam a cédét" = "Nem hallgattam meg a cédét, de úgysincs másik zenekar"
"Elektronikus zene?" = "?"
"Nem a pénz számít" = "A pénz számít"
"Nem szólunk bele, hogy mit játszatok" = "Mi mondjuk meg mit játszatok."
"50 vendéget kellene lehozni" = "50 vendéget kellene lehozni"
"Majd hirdetjük mindenfelé" = "De innék már egy sört, csak még nem húztál haza. "
"Majd, ha mindkettőnknek beválik a dolog" = "Ha tényleg olyan hülye vagy, hogy ennyi pénzért belemész"
"Külföldi kapcsolatok is vannak" = "Thai csajok, stb."

stb. szépen majd bővítjük az értelmező kéziszótárat, esetleg csinálunk wikit.

Tehát aki egyszer az aranytojást tojó milkatehén tőgyét megragadta, az kapaszkodjék belé két marokkal, el ne engedje, akárhogy is himbálózik az állatja, végül pedig: "Az is bolond, ki poétává lesz Magyarországon."

Tegnap igen változatos napom volt, kezdjük talán rögtön a szörny barlangjába való leereszkedéssel. Már maga az épület is elrettentő volt, egy üvegfront, olyasmi, mint ami a Kálvin téri máig üresen álló irodaház. Nagy betűkkel hirdeti a felirat: ARTISJUS, szerzői jogvédő iroda. Tapasztaltabbak már ennek hallatán felkacagnak, magamfajta pelenkások értetlenül néznek, kicsit elbizonytalanodnak.
Belépés után (mindez a naphegyen, magaslati levegőn) szemet szúr az otthonosság érzetét kelteni kívánó egész falat betöltő kortárs-dombor-festmény, majd portásbácsi kérdezi, mit szeretnék. Innentől kezdve inkább 1984, és a szeretet-minisztériumra hasonlítanak a falak, folyosók, ajtók.
Bemerészkedek az ajtón, szemben egy kedélyesen mosolygó sárkánnyal. A néni kora valahol Hatvan és Miskolc között, kérdésemre belekezd a honlapon is olvasható tájékoztató betű szerinti felmondásába, majd minden második mondat az, hogy "de ehhez be kell jelenteni a műveket". Hogy mit csinálnak, és hogyan, nem lesz világosabb, csak az, hogy nagyon azt akarják, hogy én ide belépjek. Ez ellen mindig is ellenszenvvel viseltettem.
Aztán leesik a lényeg. Az nem úgy van, hogy én odaadom nekik a szerzői jogot, és akkor ők behajtják lejátszásonként a díjat az Ibiza rádiótól, vagy akárkitől. Mindenki, aki odaadta a szerzői jogát nekik, az bekerül egy nagy kalapba, és abba kalapba gyűjtik a neki fizetett jogdíjakat, amit természetesen az összes médium saját belátása szerint fizet, vagy nem, és aztán azt, az Artisjus évente egyszer felosztja. Hát így lesz üvegpalota a naphegyen. Hogy mi alapján osztják fel, az nagyjából rejtély, mondjuk kb. a Danubius rádiós lejátszások meg a Mahasz toplista alapján. És hogy ott kit játszhatnak le hányszor, azt meg ők ellenőrzik. Na ezért akarták annyira hogy lépjek be, amikor felfogom a dolgot, próbálok menekülni, hátha már zárva van az ajtó, és addig nem engednek ki, amíg oda nem adom nekik az illegális partitól a single songig az összes számot.

Nemrég olvastam pl. Mozartról, hogy volt két szimfóniája, amit direkt egy hangversenyre komponált, amire le tudott szervezni 150-200 előkelő vendéget. Tehát neki nem volt Artisjus, meg Itunes letöltés, nem adhatott el lemezeket, nem volt videója sem a viván, sőt azt sem csinálhatta, hogy három évig ugyanazzal a műsorral koncertezik. Kellett a pénz, hát szervezett új koncertet, és írt rá két szimfóniát. Ne tessék rinyálni, kedves Metallica, meg többiek, hogy másolják a zenét. Az utóbbi negyven év kivételével nem is volt olyan, hogy lemez. A zenészek meg mégiscsak éltek valahogy. Persze azóta lehetnek csak milliomosok, és ettől nehéz búcsút venni.