Néha úgy pörögnek a dolgok, csak kapkodom a fejem..

Érdekes az, amikor találsz egy zenét, amit régen írtál vmikor, de ez lehet hogy csak egy hónapja volt, régen írtad, de még nincs kész. Hallod, hogy jó, és hallod, hogy akkor, amikor írtad, akkor milyen lelkiállapotban voltál, mit akartál kifejezni.
De folytatni nem tudod, mert most már nem vagy abban, nem tudsz visszakerülni, akkor kellett volna befejezni.. Ismeritek?

Tegnap játszottunk a dugig telt Fészekben, és alig volt magyar a közönségben. A szakállas hangosító srácon már megint szénné röhögtük magunk. Azt meg bóknak fogtam fel, hogy egy angol lfze-s zongorista csaj akar nálam tanulni. Egy diszkrét bók.

Úgy szeretem az éjszakában a vonat hangját. Nézni is jó éjszaka, a tüzes kígyó. És az is érdekes, amikor a hegyről lenézve látod az utat, látod az autókat, amint apró pontként haladnak, de nem hallasz semmit belőlük.

Itt meg semmi különöset nem fogok írni, csak belinkelem az imént talált wiwes nyerőembert, aki úgy tűnik, tud élni. És amúgy munkát is kínál, ha esetleg valaki megszorult volna. Amolyan Subba különkiadás:

na itt

Vannak pillanatok, amikor mi követjük el éppen azt a hibát, amire oly dühösek voltunk, amikor velünk követték el. Ezért érdemes néha a reflexszerű cselekvéseket ellenőrizni, hogy vajon rendben van-e? Vagy a felháborodásokat. Néha ilyenkor el lehet csípni egy-egy pillanatot.

Persze most zenéről lesz szó, mégpedig a címből sejthető is miről. Drumandbass-t mutogatnak Gyulának, és értetlenül állunk a dolog előtt: ezen mi a jó? Innen nézve minden szám totál ugyanolyan, nem történik benne semmi, és az állandóan betonkeverő dob felhúzza az idegrendszerem.
És aztán eszembe jut, hogy negyven éve bizony a rockzenére is pont ezeket a jelzőket használták. Csak abban ordibálnak, nyúzzák a gitárt, és csörömpölnek a cintányérokon, és különben is, minek ilyen hangosan.
És azt sosem szabad elfelejteni, hogy NEKIK ezek a zenék nagyon sokat jelentenek, még akkor is, ha innen nézve borzasztóak. Csakhogy én meg én vagyok, és elég nehéz folyton újjáépíteni a csatornát innen oda, és onnan ide.

Meg Bartók is (nem az Eszter, volt egy zeneszerző is, még régen :) szegény annyira sokkolta a koncertterembe látogatókat, hogy a mai napig 'modern'-nek tartják, pedig ugye annak is már vagy 100 éve. Bár mostanában azon is gondolkodom, hogy a modern már elmúlt, és a modern az volt, amikor a formát helyezték a tartalom elé, és ez minden művészeti ágban egyszerre jelentkezett. Amikor a tartalom annyira elhomályosodott, hogy az emberek inkább a formát figyelték, és a művészek is a formákat akarták a végsőkig bonyolítani, és ebben újítani. De ez már egy ideje kifújt, és most épp semmi nincs, illetve minden van, ja tényleg, hát ezért posztmodern, mert modern utáni, ok, most már megvan. Szóval posztmodern.

Szóval nehéz ám a három középpontot egyben tartani, ezek pedig: legyek modern, legyek jó, és legyek önmagam.
Ha éppen modern vagyok és önmagam vagyok, akkor rájövök, hogy nem vagyok jó, akkor elkezdek jó lenni, akkor meg hirtelen retrónak nyilvánítanak. Akkor feldühödök, és modern is és jó is próbálok lenni, de akkor meg túlságosan koppintok valakit, és nem vagyok önmagam.
Na ez megy, szépen csigavonalban befelé.

Magamnak! hihi. :)

Ezúton köszönet azoknak, akik eljuttatták hozzám együttérzésüket valamilyen formában. (Persze vasárnap volt mindez..)

Úgy szoktam ünnepelni, hogy visszaemlékszem az előzőkre, kicsit végiggondolom, mi is történt az elmúlt évben, években. Erre persze remekül alkalmasak a korábbi blogok, bár ezek csak két éve léteznek. Minden blog egy új életszakasz, kb. egy évig bírok ki egyet, aztán megunom, és jön a következő.

(a tavalyi szülinapi parti leírása pl. egész viccesnek tűnik innen. :)

Amit nyertem a vámon, az elveszett a réven amúgy, ha pl. a tavalyival kell összehasonlítani.
Na mindegy, most alszom egy kicsit, holnap meg helyrerakok mindent :)

p.s.
Legyen szülinapi parti?

http://velvet.hu/celeb/otcsat0511/

Egyébként meg grat. Rúzsa Magdi -nak (ismét azért írom külön, hogy több találat legyen :) az Eurovíziós első tízért, még akkor is, ha pont ez a szám volt az, amire megállt a falat a torkomban reggelizés közben mikor meghallotta eme stílusficamot, és amíg vhogy nem jutottunk el a végéig, addig sztrájkba lépett, és nem mozdult. Szóval nagyon nem jó.

Blues az például Miles Davis, vagy Hendrix, de például nem a "postás, rendőr és a villanyszerelő" . Ez a magyar Blues. Vagy a Kisváros zenéje, megvan? De ezt a félreértelmezést már az Illés és LGT kezdte, ezért a magyar zenészek vérében sajnos nagyon mélyen benne van. A magyar jelzőt amúgy sajnos a legtöbb stílus előtt használhatjuk új minőség meghatározása céljából, bár legtöbbször egyszerű kicsinyítő képzőként is felfogható. Bár ennél bonyolultabb amúgy a folyamat.

Amúgy is, ha más nyert volna, legyintünk, hogy á, úgysem a zene számított, le volt vajazva (mint az EB rendezés), kis ország vagyunk, kis lehetőségekkel, stb. Legyintsünk hát most is, ha majd Magdi nyer. Persze lehet, hogy többi még rosszabb, ez csak most jutott eszembe, miért is ne lehetne, valahol láttam pl. Dj. Bobo-t az indulók között.

Ez olyan, mint amikor a Szigetes tehetségkutatót egy olyan zenekar nyerte, amelyik már 17 éve létezik, csak éppen ebben a felállásban még nem adott ki lemezt. Keressük a tehetséget ugye.
Mindez csak azért, hogy el ne mulasszuk a történelmi pillanatot, hiszen Kokó óta nem volt nemzetközi sztárunk, vagy legalábbis olyan, aki mi annak érzünk, aki megver mindenkit a magyarok nevében, és öregbíti kis országunk megtépázott hírnevét. Most Rúzsa Magdi fogja megvédeni a modernkori kiélezett küzdelemben a jobb sorsra érdemes magyarokat. Dj Bobót már a padlóra küldte, már csak kilenc ellenfél van, de ennyi a Megasztárban is volt, és most ráadásul Soma sincs, úh. sokkal könyebb.

ha elmúlt a december?

Egy kicsit régóta kíváncsi voltam, milyen a felső tízezer bulija, vagy a média, és az ő általuk bevilágított holdudvar, esetleg nemes egyszerűséggel a magyar celebrity lichthof. (Lifthóf, ha ti így mondjátok)
Nyitásnak kapásból volt egy pár topless hostess csaj, mellre festett tévés logóval. Testfestés fémre-fára-nőre-kőre, ez volt a reklámszöveg. Meg csöcsre, az vmiért lemaradt.
Az volt a fura, hogy a hajóra még alig szállt fel pár ember, már elkezdték enni a hidegtálat, mi megszeppenve ültünk egy picit az asztalnál, hogy mégis nem egyszerre? Vagy lesz valami program, vagy ilyesmi. Nem, rávettetük magunkat - aztán persze mi is.
Előtte meg bámultuk a beérkezőket, a teljesség igénye nélkül: Török Ádám és a Mini, Vincze Lilla, Charlie, a Piramis plakátjáról egy páran, a Kozmix fele, Shame 54 alias Császár Előd, Pataki Atesz, a magyar Elvis, Nóci. Jajj, Dolly. Jajj, Dolly. Jajj.
Miután még mindig nem indultunk el, de mi már jóllaktunk, Gyula feldobta, hogy igazán haza is mehetnénk, kaja megvolt, a többi meg csak időhúzás.
Kicsordult a hajócska Szentendre felé, és egy rövid, de tartalmatlan beszéd után, amelyből megtudthattuk, hogy 10 ezer percnyi műsor elkészült a tévéhez már (ami ugye kb. 1 hét.. ), és az igazgatónő már mindet látta, hihihi. A hihihi illetve a hozzá tartozó vigyor többször visszatért, jelentős munkát adva az előtapsoló két srácnak és az öt főből álló tapsbrigádnak.
Az lesz a cél amúgy, és ezt már egyszer hallottam más összefüggésben, csak akkor a nyitóbuli a Grand Hotelben volt, hogy 5 év múlva a legnézettebb csatorna legyen. És hogy nem a fiatalokat célozzák meg, hanem a 20+ korosztályt, aminek örömére később csak Fenyő Miki számok voltak, illetve Karioki buli (Nóci szerint), amelynek végkifejlete az lett, hogy az emeleten a vendégek nemes egyszerűséggel kihúzták a hangfalkábeleket. Kritika, vagy mi.
És hogy remélhetőleg jövőre az Adrián találkozunk egy luxushajón, hihihi. Taps.
Ha esetleg túl negatív képet festettem volna a csatornáról, akkor elnézést, (lesz még rajta Nóci pelenkázós valóságsója is amúgy) a lényeg persze az, hogy lesz velünk is egy riport, mert hát így kerültünk oda.
És a végén még hoztunk 3 héliumos lufit, ami végül egy ovónőnél kötött ki, akit nehéz lehet megkülönböztetni a gyerekeitől :)

Bosszantó, mennyivel jobb zenét írtam 98'-ban.

Egy pillanatra felhúztam a szemöldököm a dobogókői táltos-iskolánál.
Érdekes meló lehet összehegeszteni az ősmagyar töredékes hagyományokat a kereszténységgel. Kedvencem ezen a téren Árpád imája a honfoglaláskor Máriához, mintegy átugorva csekély 100 évnyi szellemi szakadékot. Persze a vallások meg mítoszok között átjárás van, ahol szabad hely van az egyikben, oda be lehet tölteni valamit a másikból. Csak mégis fura az, ahogy ezt az orrod előtt gyártják. De majd egyszer megvilágosodom.

Van ez a generáció. Amelyik akkor csinál valamit, ha kedve van hozzá. Amelyik mindenhez konyít, de semmihez sem ért. Aki, lenémítja a telefonját, ha keresik azok, akiknek tartozik valamivel, vagy kikapcsolja. Amelyik természetesnek veszi, hogy nem válaszol levelekre. Amelyik megteszi, hogy kétszer egymás után nem megy el egy megbeszélt találkára.

Ez van most. Tessék csapatot építeni megye kettes játékosokból a BL-be. Ebből a generációból.

És még csak haragudni sem tudok igazán. Ezért haragszom a legjobban.