Igen, arra jutottunk, hogy kellene egy éles határvonalat húzni. A zenén belül szükséges egy határvonal, hogy elválassza azt a zenét, amit az ember a zenéért, a hangokért hallgat, meg azt, aminek minden más funkciója van. Mert ez a kettő most össze van keveredve, és ennek számos veszélyes következménye van.
Számomra a mélypont ebből Snoop Dogg (asszem) videója volt az mtv-n, amelyben összesen két db. dobütés megy ütemenként, meg valami ugatás, de rapnek azt sem nevezném. Plusz egy videóklip, amelyben jó kocsik, jó csajok, ékszerek, stb. hirdették az igét.
Ez már rég nem zene, ez pénzkereseti célból összeállított hangkollázs.
És nem az egyszerűség, vagy bonyolultság a mérce, ez óriási tévedés, hanem a szándék. Az a szándék, amiért valaki azokat a hangokat kibocsájtja.
Aztán itt van pl. a Hiperkarma, de írhatnék másik nevet is. Énekes felmegy seggrészegen, játssza a lazát, se gitározni, se énekelni nem tud. És még csak nem is jó fej. Ráadásul itt most nem Whitney Houston és Joe Pass mércére gondoltam, hanem akármilyen mércére, ami a talajszint felett helyezkedik el. És mégis siker, mert a közönség egyszerűen annyira jól akarja magát érezni, annyira bulizni akar, hogy bármit bevesz, amit egyszer vki befuttatott.
Ez a gitározós-intelligens-feeling hangkollázs. Nem nevezném alternek, mert már régen nem célja az, hogy alternatívát nyújtson, különleges legyen, stb. Inkább az a fontos, hogy legyen az egésznek egy olyan laza hangulata, magyar nyelven, amiben otthon érzed magad, és néha lehessen ugrálni.
A többi meg már nem számít.
Amikor Squarepusher kiadta talán 97'ben a Music is one rotted note -c. lemezét, akkor már nagyon igaza volt. A zene egy rohadt hang, érdemes elmenni a kultiplexbe egy kis d'n'b továbbképzésre, vagy bármi dancefloor dologra, amit a táncparkettre gyártanak. Egy ütem, valami minimálisan beazonosítható hangminta, ami megkülönbözteti a többi számtól, azaz egy hang, és kész. Pumpálás céljára létrehozott hangkollázs.
Vagy a rádió. Munkahelyen alvásból fel nem ébresztően unalmas hangkollázs, illetve dugóban álldogállás során kellemesen megnyugtatóan unalmas hangkollázs. Máshol meg ki hallgat rádiót ugye?
És még hosszan lehetne sorolni. És nem a műfaj számít, mert lehet zeneközpontú hiphopot, altert, vagy elektrót is csinálni, (bár nem sok példa van), de el kellene a kettőt különíteni. Pont erről van szó, hogy a műfajok elavultak. A mostani zenei műfajok származási hely alapján különítik el a zenéket, de ez mára az internet miatt megszűnt, mindenki mindenhonnan vesz ötleteket, inspirációt.
Mit játszotok?
"Hát igazából semmihez nem lehet hasonlítani, ha be kellene határolnom a stílusokat, akkor garage-industrial-country-operametál jazzes elemekkel"
( A fordításban pedig az egyik gitáros brit zenekaroktól nyúlja a témáit, a másik ismeri a négyeshangzatokat is, mert járt Kőbányára, van benne egy énekesnő, akit bevettek, mert minden tag szeretné megdugni, a hegedű pedig azért jó, mert úgy tűnik, mintha valaki tényleg zenélni szeretne. )
Szóval manapság már csak így lehet kb. meghatározni a zenét, és ez használhatatlanná vált.
Két alapcsoport van, Funkcionális zene, amit valamilyen kiegészítő tevékenység miatt hoztak létre, és zene zene. Amit meg a zenéért. Kellene egy frappáns elnevezés, mert anélkül nem terjed el. Esetleg lehetne bona. A zenebona kifejezésből. És akkor kérdezhetnénk, zenész vagy? Nem, csak bonász. Tökjó Bonakar volt a Zp-ben tegnap. Stb.
A funkcionális zene azaz Bona fajtái hirtelen:
adrenalin kiválasztásának céljából létrehozott,
(mostani metál, rock, punk, d'n'b, trance, minden ami "ütős")
tánckeltés céljából létrehozott,
(house,dance,r'n'b,hiphop,elektro,mulatós :), minden amiben van "c" azaz pöncörgős,tuccogós, stb. )
hangulatkeltés céljából létrehozott,
(alter,downtempo,soundtrack,ambient, minden aminek vagy a dallama három hangon mozog, vagy sokszor ismétlődik, vagy 10 sornál hosszabb a szövege)
pénzszerzés céljából létrehozott,
(minden ami az előző stílusokból a rádióban és tvben megy, illetve újság címlapján megjelenik, és van merchandise fül a honlapján)
Ezenkívül maradt még a zene, amibe tartozhat a régi besorolás szerint a klasszikus, jazz, blues, world, és minden összetétel, amiben a progresszív szó szerepel, mert abban valszeg zenélni akartak. Minden zene, amit ha csak telefon-csengőhangként, vagy commodore 64-es prüntyügésként hallanál, akkor is tetszene. Szóval az olyan zene, aminek jó a zenéje. :)
World of Warcraftwow gold,wow gold,wow gold,power leveling wow gold,wow power levelingisan online role-playing experience set in the award-winninguniverse. wow gold,wow gold,WoW Goldadventure,and quest across a vast world. is a "Massively Multiplayer Online Role Playing Game" WoW Gold,wow gold,wow power leveling.wow power levelingwhich allows thousands of players to interact within the same world.Whether adventuring together or fighting against each other in epic battlesplayers will form friendships, wow power leveling,wow power leveling,wow power leveling,wow powerlevelingforge alliances,wow power leveling,wow power levelingand compete with enemies for power leveling and glory.wow gold,wow gold,wow gold,wow gold,wow gold,wow gold,buy wow gold As a wow power leveling online game, enables thousands of players to come together online and battle against theand each other. Cheap WoW Gold,Cheap WoW Gold,cheap wow gold,cheap wow gold,World Of Warcraft gold,Players from across the cheap wow gold,buy wow gold,globe can leave the real world behind and undertake grand quests and heroic exploits in a land of fantastic adventure. world of warcraft gold,world of warcraft gold,world of warcraft gold,Unlike other cheap opponents. Below are some featuresage of conan gold,aoc gold, age of conan gold,aoc gold, age of conan gold,aoc gold,aoc power leveling,cheap aoc gold,buy aoc gold,aoc power level, found in wow powerleveling world of warcraft gold,world of warcraft gold,world of warcraft gold,Unlike other cheap opponents. Below are some featuresaoc gold,age of conan gold,aoc gold, age of conan gold,aoc gold, age of conan gold,aoc gold,aoc power leveling,cheap aoc gold,buy aoc gold,aoc power level, found in wow powerlevelingoil purifier,world of warcraft power leveling,warcraft power leveling,world of warcraft power leveling,warcraft power leveling,ffxi gil,World of warcraft power leveling,ffxi gil,ffxi gil,ffxi gil,ffxi gil,final fantasy xi gil,final fantasy xi gil,final fantasy xi gil,final fantasy xi gil,cheap world of warcraft gold,warcraft gold,cheap world of warcraft gold,warcraft gold,guildwars gold,guildwars gold,guild wars gold,guild wars gold,lotro gold,lotro gold,lotr gold,lotr gold,maplestory mesos,maplestory mesos,maplestory mesos,maplestory mesos, maple story mesos,maple story mesos,maple story mesos,maple story mesos,jewelry store,Maple Story mesos,MapleStory mesos,ms mesos,mesos,SilkRoad Gold,SRO Gold,SilkRoad Online Gold,eq2 plat,eq2 gold,eq2 Platinum,EverQuest 2 Platinum,EverQuest 2 gold,EverQuest 2 plat,lotro gold,lotr gold,Lord of the Rings online Gold,rolex replica,replica rolex,maplestory mesos,maple story mesos,runescape gold,runescape money,rs2 powerleveling,archlord gold,lineage2 adena,Lineage2 powerleveling,lotro powerleveling,chongqing,yantai,aoc gold,age of conan gold,aoc gold, age of conan gold,aoc gold, age of conan gold,aoc gold,aoc power leveling,cheap aoc gold,buy aoc gold,aoc power level,evening dresses,evening gowns,wedding dresses,bridal gowns,wedding gowns,cocktail dresses,Bridesmaid dresses,prom dresses,formal dresses,Chinese Tea,Green Tea,China Tea,Black tea,Oolong Tea,White tea,Herbal Tea,Jasmine tea,Chinese TeaGreen Tea,出国留学,英国留学,留学英国,礼品公司,商务礼品,礼品采购,礼品,网球场,wow cd key,world of warcraft cd key,aoc gold,age of conan gold,promotional products,promotional items,flashlight,环氧地坪,wow gold,wow gold,wow gold,wow gold,wow gold,wow gold,wow gold,wow gold,wow gold,wow power leveling,wow power leveling,wow power leveling,wow power leveling,wow power leveling,wow power leveling,wow gold,world of warcraft power leveling,world of warcraft power leveling,buy aoc gold,cheap aoc gold,aoc gold,age of conan gold,age of conan power leveling,wow gold, wow gold,wow gold, wow gold,wow gold,wow gold, wow gold,wow gold,wow powerleveling,Childrens Clothes,Childrens clothing,Baby Clothing,Baby Clothes,newborn clothes,infant clothes,boys clothes,boys clothing,girls clothing,girls clothes,baby boy clothes,baby boy clothing,baby girl clothes,baby girl clothing,wow power level,wow power level,wow power level
reply »